Blog - Film készült Székely Lászlóról, a Temesvár arculatát meghatározó építészről

25 perces, online, román felirattal nézhető dokumentumfilm készült a Temesvári Magyar Nőszövetség megrendelésére Székely Lászlóról, a bánsági város első, XX. század eleji főépítészéről. A magyar szecesszió mesteréhez Temesváron számos meghatározó középület, lakóház és templom építése köthető. 26 évesen kérték fel a város főépítészi pozíciójára, amelyet két évtizedig töltött be. Fő műve a temesvári piarista főgimnázium, rendház és templom épületegyüttese. Tervei alapján épült fel a közvágóhíd, a vízerőmű, a harisnyagyár, a tűzoltólaktanya, a kereskedelmi iskola, a polgári menházalap bérháza, a Hungária fürdő, a gyárvárosi görögkeleti templom, az erzsébetvárosi, a gyárvárosi, a józsefvárosi és a rezsőföldi elemi iskola, a józsefvárosi óvoda, a hitelbank, a csendőrlaktanya, a főtéri bérpalota-sor. Miután 1922-ben nyugdíjba vonult, csupán magánszemélyek részére tervezett, és 1934-ben, mindössze 56 évesen hunyt el. Gazdag életművét a Székely László, a városépítő címűmdokumentumfilm mutatja be, amelyet január 23-án, Székely László halálának évfordulóján tettek közzé. (VIDEÓVAL)

Temesvár - A kis Bécs

Temesvár első írásos emléke 1212-ből való. 1315 és 1323 között Károly Róbert király Temesvárra helyezi Magyarország fővárosát. Temesvár 1552-ben esett el az oszmán túlerővel szemben, a Bánság oszmán tartománnyá vált, székhelye Temesvár lett. Az osztrák seregek 1716-ban foglalták el a várost és a Bánság osztrák korona-tartománnyá vált. Hatalmas kulturális és ipari fejlődésnek indult, kiépült a mai történelmi belváros, felépült a dóm. Építészeti gazdagsága és kulturális sokszínűsége miatt a várost ma is „Kis Bécsnek” is nevezik. 1849. augusztus 9–én a temesvári csatában a Bem József vezette magyar sereg katasztrofális vereséget szenvedett a Haynau tábornagy által irányított csapatoktól. A forradalom leverését követően Bécs közvetlen fennhatósága alá vette az egész Temesi Bánságot. 1860-ban a Bánság újból a Magyar Királyság részévé vált, és Temesvár fejlődése töretlenül folytatódott. 1920-ban a trianoni békeszerződés Romániának ítélte a várost. Temesvár második világháború utáni történetének legfontosabb eseménye az 1989-es romániai forradalom kirobbanása volt.

Temesvár (románul Timișoara) az egykori Temes vármegye és a mai Temes megye székhelye, Románia harmadik legnépesebb városa.

Temesvári románok

Román-magyar kapcsolatok, -testvérvárosok.

Virtuális látogatás a Trianon Múzeumban

A Trianon Múzeum a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, mely az első világháborút követő békeszerződéssel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, és intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát. Ezekből mutatunk be száz múzeumi tárgyat.

Trianon 100 – A centenáriumi év eseményei a Kárpát-medencében

Attól kezdve, hogy a Magyar Országgyűlés a Nemzeti összetartozás évének nyilvánította a trianoni békediktátum 100. évfordulójának évét, számtalan centenáriumi rendezvény emlékezett meg a trianoni országvesztés tragédiájáról. Összefoglaljuk a Kárpát-medencei centenáriumi rendezvényekről szóló híradásokat.

Kárpát-medencei magyar műemlékek, emlékművek sorsa

A trianoni békediktátum következményeként a magyar nemzeti kulturális örökség részét képező jelentős műemlékek, emlékművek rekedtek az utódállamokhoz csatolt területeken, gyakran tragikus sorsra jutva, vagy a megmentésükért folytatott, máig tartó küzdelemre ítélve. Rovatunk a Kárpát-medencei műemlékek sorsát mutatja be.

A külhoni magyar könyvkiadók múltja és jelene

Bár a trianoni békediktátum után nagy hagyományokkal rendelkező, felbecsülhetetlen szellemi értékeket képviselő könyvkiadók kényszerültek az utódállamok fennhatósága alá, de a mostoha körülmények ellenére is jelentős értékekkel gazdagították és gazdagítják ma is az egyetemes magyar kultúrát. Rovatunk a legjelentősebb külhoni magyar könyvkiadók múltját és jelenét mutatja be.

A külhoni magyar történelmi borvidékek, borászatok értéktára

A történelmi magyar borültetvények jó részét elszakította a trianoni békediktátum, ezért a centenáriumi év egyik fontos feladatát teljesítettük, amikor felmértük a magyar történelmi borvidékek helyzetét, rovatunkban a külhoni magyar borvidékeket, borászatokat és boraikat mutatjuk be.