A homlokzat felújítása után a város egyik legszebb épülete lehet a méhkaptáros ház
Felújítás alatt áll a város egyik legszebb szecessziós stílusú épülete, a Losonczy tér sarkán. Az egykori Leszámítoló Bank épületét 1908-ban emelték Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján. A színes Zsolnay-majolikadíszekkel ékesített épület földszintjén kapott helyet a Magyar Leszámítoló Bank, amelynek Weisz Ferenc – a költő Ady Endrébe (1877-1919) beleszerelmesedett Kossák Aranka férje – volt az igazgatója. Az emeleti bérlakások jelenleg magántulajdonban vannak, a földszinti bank-helyiségekben a Nemzeti Liberális Párt helyi székháza működik.
„A sarokteleknek megfelelően két utcai homlokzattal rendelkező, háromszintes, többször megtört nyeregtetős, cseréppel fedett ház sarka lekerekített, fölötte színes tetőcserepekkel fedett toronysisakkal. Az emeleti ablakok körül jellegzetes, szecessziós díszítéseket, kereteket találunk: hullámzó vakolatrétegeket, melyeket további, színes kerámia elemekkel gazdagítottak. A keleti homlokzat közepén, az első emeleti szintről konzolosan előreugró falsáv tetején szintén színes kerámiából kialakított mezőben, népies jellegű növényi ornamentikától övezett méhkaptár látható – jelezve, hogy az épület eredeti, banki funkcióját. A földszinti, nagy felületű ablakokon, ajtókon megőrződtek az eredeti, kovácsoltvas rácsok is. Maga a bank eredetileg az épület földszintjén kapott helyet, míg a fölsőbb részeken bérlakásokat alakítottak ki.” (forrás: muemlekem.hu, Bede Béla: Magyar szecessziós építészet című munkája felhasználásával)
A felújítás alatt álló bank épületéről ITT nézegethetnek képeket.